Tisztelt Érdeklődők, Partnerek!
Várhatóan 2016 tavaszától kerülnek meghirdetésre a LEADER forrásból finanszírozott pályázati kiírások. A konkrét pályázatok megjelenését megelőzi a Helyi Fejlesztési Stratégia (HFS) megalkotása, amely a LEADER alapdokumentuma lesz. A stratégia magában foglalja majd a fejlesztési irányvonalakat, a legfontosabb alapvetéseket, amikre a pályázati lehetőségek épülnek a 2014-2020-as uniós ciklusban. A HFS előzetes verzióját a Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete november elején nyújtja be a Miniszterelnökség Irányító Hatóságához jóváhagyásra.
Közös célunk, hogy olyan fejlesztési stratégia szülessen, amely elfogadható a térségünkben élők számára is. Ahhoz, hogy a jövőbeni pályázati kiírások mindenki számára lehetőséget biztosítsanak elképzeléseik megvalósításához fontos, hogy tudjunk a régiónkban élők terveiről, fejlesztési ötleteiről, problémáiról és azokra közös megoldást dolgozhassunk ki. Ezért kérjük, hogy az elkövetkezendő egy hónapban meghirdetésre kerülő fórumainkon, rendezvényeinken jelenjenek meg, részvételükkel segítsék munkánkat, hogy az előttünk álló időszak LEADER forrásait (nagyjából 800 millió forint) hasznos fejlesztésekre fordíthassuk! A rendezvények pontos időpontjait és helyszíneit folyamatosan közzétesszük a www.dbhte.hu és a www.videkunkkincsei.hu weboldalakon.
A jövőben 3 budapesti és 397 vidéki helyszínen igényelhetik a vállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank által közvetített visszatérítendő EU-s forrásokat és a bank saját hiteltermékeit.
A Széchenyi 2020 EU-s fejlesztési programban a Kormány jelentősen megemelte a vállalkozások számára elérhető források arányát. Több pénz jut a gazdaság fejlesztésére, azonban a felhasználási szabályok is átalakultak ezzel párhuzamosan.
"VIDÉKÜNK KINCSEI"
A Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport
szeretettel meghívja Önt a
2015. szeptember 05-én (szombaton) 13:00 és 22:00 óra között
a Sellye Városi Művelődési Ház udvarán tartandó
„VIDÉKÜNK KINCSEI”
Dráva–menti horvát – magyar értékek bemutatkozó rendezvényére
Hamarosan lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási, illetve kifizetési kérelem benyújtási határidők.
Tisztelt Pályázók!
Megjelent a 89/2015. (VII. 29.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások kifizetésének igényléséről:
Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló egyes rendeletek módosításáról szóló 34/2015. (VII.22.) MvM rendelet, és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2015. (V. 6.) MvM rendelet módosításáról szóló 35/2015. (VII.22.) MvM rendelet.
A rendeletek az alábbi linken megtalálhatóak:
http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/f0aa6c25c97bafad148c4149c94efdeb4e56b62d/megtekintes
Turisztikai rendezvény, 2015.06.30.
„A horvát-magyar turisztikai együttműködés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban”
Helyszín: 7800 Siklós, Köztársaság tér 8. (Siklós Térségi Könyvtár)
2015. július 13. napján megjelent a Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 25/2015. (VII. 13.) számú közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelettel (a továbbiakban: Rendelet) szabályozott, az egyes beszerezni kívánt gépjárműtípusok módosításáról.
Újra elindítják a tanyafejlesztési programot, az elektronikus pályázati felület július 15-én nyílik meg a Herman Ottó Intézet honlapján - mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára.
A szaktárca környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az immáron ötödször meghirdetett program idei keretösszege 1,4 milliárd forint. A programra eddig már több mint 6 milliárd forintot fordított a kormány.
A korábbiakhoz hasonlóan, a programot a tanyai gazdálkodás megújítására, a tanyák sajátos értékeinek megőrzésére és a tanyai életmód hátrányainak csökkentésére hirdetik meg. Hat alföldi megyéből, illetve Pest megye déli járásaiból lehet pályázatot benyújtani, a program 724 települést érint.
A programot teljes mértékben hazai forrásból finanszírozzák, így pályázati rendszere egyszerűbb és gyorsabb, mint az uniós pályázatoké - ismertette az államtitkár.
Az önkormányzati térségi fejlesztések keretében a villany nélküli tanyák villamosenergia-ellátásához 50 millió forintos támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok, 90 százalékos támogatottság mellett.
- Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat
- Folytatódik az Otthon Melege Program: az NFM 500 millió forinttal támogatja a mosógépek cseréjét
- „A horvát – magyar turisztikai együttműködés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban” - Nemzetközi rendezvény
- Heteken belül elindul a pályázati dömping
- 85 milliárd forint keretösszeggel hirdetett uniós pályázatokat a kormány
- Megjelent a Miniszterelnökséget vezető miniszter 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelete
- Projektmegvalósítási és kifizetési kérelem benyújtási határidők meghosszabbításáról szóló IH Közlemény
- MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA
- KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ
- Új források nyílnak az önkormányzatok számára
30. oldal / 39




