Hírek
Elkészült a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezete, így megkezdődhet annak társadalmi egyeztetése – jelentette be a vidékfejlesztésért felelős államtitkár kedden, Budapesten.
Maratoni hosszúságú tárgyalások után, a kijelölt határidő előtt csak pár nappal, de végül egyezségre jutottak a tagállamok egymással és az Európai Parlamenttel az új, 2014-2020-as Közös Agrárpolitikáról.
A Tenkeshát Értékmegőrző Egyesület a "Középkori katonai hagyományőrző találkozó" elnevezésű projekt második rendezvényét tartja 2013. augusztus 3-4.-én. A rendezvény helyszíne Túrony Diós-völgy elnevezésű rendezvénytér (Túrony, külterület 043/14 hrsz.).
2013 júniusától új személy, Vida Laura látja el a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referensének feladatait.
A MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba szervezése, így az érintett kormányzati, önkormányzati és civil közreműködő, gazdálkodó és társadalmi szervezetek, szakmai testületek, információs és együttműködési hálózatba szervezése, tevékenységének összehangolása.
Tisztelt Pályázók!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Irányító Hatóság közleményében a mai napon 20:00 órai hatállyal felfüggeszti a Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete LEADER HACS illetékességi területén a pályázatok benyújtási lehetőségét mind a gazdaságfejlesztésre, mind a szolgáltatásfejlesztésre irányuló projektek kapcsán, tekintettel arra, hogy a beérkezett pályázatok kalkulált támogatási igénye meghaladta a LEADER HACS illetékességi területén rendelkezésre álló fejlesztési forrás összegét.
Amennyiben a források felhasználása kapcsán változás következik be, tájékoztatni fogjuk Önöket!
Négymilliárd forinttal nagyobb összeget biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium a LEADER Helyi Akciócsoportoknak a falumegújítási, -fejlesztési, valamint a vidéki örökség megőrzését szolgáló pályázatokra.
Tisztelt Pályázók!
A Helyi Bíráló Bizottság következő ülését 2013.07.11-én, délelőtt 9 órai kezdéssel tartja! Kérjük, hogy a Projekt Adatlapok benyújtását a HBB ülések időpontjának figyelembevételével ütemezzék. Az aktuális HBB ülésen (2013.07.11.) elbírálásra kerülő Projekt Adatlapokat 2013.07.09., délután 3 óráig áll módunkban befogadni! A határidőn túl beérkező Projekt Adatlapokat a 2013.07.11-ét követő HBB ülésen tárgyaljuk, amelynek időpontjáról később adunk tájékoztatást!
Megjelent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 91/2013 (VI.06.) számú közleménye, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről.
Tisztelt pályázók!
Kiírásra kerültek a LEADER IV. tengelyhez kapcsolódó pályázati lehetőségek! Minden fontos tudnivalót megtalál a Pályázatok/LEADER/2013 menüpont alatt!
Tisztelt Hölgyem /Uram!
Szeretettel meghívjuk a Nasi Ljudi Nemzetiségi Egyesület, a
Slap Egyesület, a “Baranya” HACS Egyesület, és a program szakmai partnere a Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete HACS közös szervezésében a
Magyarország – Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával megvalósuló
“Közös stratégiájú vidéki hálózat kialakítása”
című projekt
Zárórendezvényére
Helye: Siklós, Köztársaság tér 8.
Időpontja: 2013. május 31. 10:00 óra
- 52/2013. (III. 8.) számú MVH közlemény
- Az őstermelői igazolvány szám változásának az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerbe történő bejelentésével kapcsolatos tudnivalókról
- TÁJÉKOZTATÁS - LEADER 2013
- „Ormánságtól a Szársomlyóig turisztikai kínálata” kiadvány
- VILLÁNY – NAGYHARSÁNY KÖZÖTTI KERÉKPÁRÚT ÁTADÁSA
- ORMÁNSÁGI KISS GÉZA EMLÉKNAPOK I.
- MEGHÍVÓ A LEADER PROGRAM AKTUALITÁSAI FÓRUMRA
- MEGHÍVÓ KÖZGYŰLÉSRE
- Húsvétkor indul a Vidékjáró sorozat
- "VIDÉKÜNK KINCSEI" az Ormánsági és Tenkes - vidéki értékek bemutatkozó rendezvénye
47. oldal / 64




