Hírek
Az MVH „Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszerének kiterjesztése (IIER2) és felkészítése a 2014-20-as KAP ciklus követelményeinek kiszolgálására” című projekt megvalósítására az MVH 3,7 milliárd forint támogatást nyert el az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében.
A jövőben 3 budapesti és 397 vidéki helyszínen igényelhetik a vállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank által közvetített visszatérítendő EU-s forrásokat és a bank saját hiteltermékeit.
A Széchenyi 2020 EU-s fejlesztési programban a Kormány jelentősen megemelte a vállalkozások számára elérhető források arányát. Több pénz jut a gazdaság fejlesztésére, azonban a felhasználási szabályok is átalakultak ezzel párhuzamosan.
"VIDÉKÜNK KINCSEI"
A Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport
szeretettel meghívja Önt a
2015. szeptember 05-én (szombaton) 13:00 és 22:00 óra között
a Sellye Városi Művelődési Ház udvarán tartandó
„VIDÉKÜNK KINCSEI”
Dráva–menti horvát – magyar értékek bemutatkozó rendezvényére
A kormány keddi ülésén döntött arról, hogy 2017. június 30-ig kiírják a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten jelentette be, hogy ilyen javaslatot tesz a kormánynak.
Csepreghy Nándor kedden az M1-en hangsúlyozta: a kormánynak nem az a célja, hogy a „lehető leggyorsabban vigyék el ezeket a pályázati forrásokat”, hanem hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek az ország exportképességét növelik vagy új munkahelyeket teremtenek.
Kiemelte: míg a 2007-2013-as fejlesztési ciklus teljes keretösszegének mindössze 16 százalékát pályázhatták meg a vállalkozások, most azonban az ország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint 60 százalékát viszik majd el vállalkozói projektek. A maradék 40 százalékot ugyan az állam használja fel, de ez is a gazdaságfejlesztést szolgálja. Erre példaként említette, hogy az összes megyei jogú várost bekapcsolják az autópálya-hálózatba.
Hamarosan lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási, illetve kifizetési kérelem benyújtási határidők.
Tisztelt Pályázók!
Megjelent a 89/2015. (VII. 29.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások kifizetésének igényléséről:
Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló egyes rendeletek módosításáról szóló 34/2015. (VII.22.) MvM rendelet, és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2015. (V. 6.) MvM rendelet módosításáról szóló 35/2015. (VII.22.) MvM rendelet.
A rendeletek az alábbi linken megtalálhatóak:
http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/f0aa6c25c97bafad148c4149c94efdeb4e56b62d/megtekintes
Turisztikai rendezvény, 2015.06.30.
„A horvát-magyar turisztikai együttműködés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban”
Helyszín: 7800 Siklós, Köztársaság tér 8. (Siklós Térségi Könyvtár)
2015. július 13. napján megjelent a Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 25/2015. (VII. 13.) számú közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelettel (a továbbiakban: Rendelet) szabályozott, az egyes beszerezni kívánt gépjárműtípusok módosításáról.
- Újra lehet pályázni tanyafejlesztésre
- Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat
- Folytatódik az Otthon Melege Program: az NFM 500 millió forinttal támogatja a mosógépek cseréjét
- „A horvát – magyar turisztikai együttműködés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban” - Nemzetközi rendezvény
- Heteken belül elindul a pályázati dömping
- 85 milliárd forint keretösszeggel hirdetett uniós pályázatokat a kormány
- Megjelent a Miniszterelnökséget vezető miniszter 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelete
- Projektmegvalósítási és kifizetési kérelem benyújtási határidők meghosszabbításáról szóló IH Közlemény
- MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA
- KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ
31. oldal / 64




