Hírek
Megjelent a Népi Építészeti Program pályázati felhívás!
A Miniszterelnökség megbízásából a Lechner Tudásközpont támogatási lehetőségre irányuló felhívást tett közzé a népi építészeti emlékek helyreállításáért. A vidéki épített örökség megóvását, megőrzését és fenntartását célzó, 300 millió forint keretösszegű Népi Építészeti Programban az elnyerhető támogatás mértéke legfeljebb 20 millió forint, a támogatás intenzitása 50%. A kérelem beadási határideje 2017. október 9.
2017. augusztus 25-27. között kerül megrendezésre az Ormánság kultúrtörténeti értékeit, hagyományait bemutató összművészeti Bőköz Fesztivál, amely számos helyszínen változatos programokkal várja a látogatókat. A fesztivál időtartama alatt a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpont érdekes programokkal, rendkívüli kedvezménnyel várja a rendezvény résztvevőit.
A Miniszterelnökség várhatóan augusztusig dönt a kertészeti pályázatok egy részéről, és az élelmiszeripari pályázatok első köréről is.A következő napokban kézhez kapják a támogatói döntéseket az agrár-környezetgazdálkodási program második körére, illetve a településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciójára, közösségi terek létrehozására pályázók. E két felhívásra mintegy 40 milliárd, illetve 26,88 milliárd forintos támogatási keret áll rendelkezésre.
A hamisítások és visszaélések megakadályozása érdekében új típusú lóútlevelek kibocsátását kezdte meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 2017. július 1-jétől. A korábban kiadott, régi formátumú passzusok továbbra is érvényesek, a júliusi határnaptól azonban kizárólag az új, megbízhatóbb nyomtatványt állítja ki a hatóság.
A Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtikárságának Irányító Hatósága kezdeményezésére Helyi Fejlesztési Stratégia módosítást fogadott el a Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete Helyi Akciócsoport Közgyűlése 2017. május 29-én.
MEGHÍVÓ
Tisztelt Egyesületi Tag!
Tisztelettel meghívom 2017. 05. 29-én (hétfőn) 14.00 órakor Siklós, Köztársaság tér 8. (Térségi Ismeretközpont és Könyvtár) Nagytermében tartandó egyesületi Közgyűlésre.
Az ülés napirendi pontjai:
- Beszámoló a 2016. évi működésről
- FEB előterjesztés a beszámoló elfogadásához
- 2016. évi beszámoló elfogadása
- Helyi Fejlesztési Stratégia módosítás elfogadása
- Fejlesztési pályázati kiírások ütemterve
A napirendek fontosságára tekintettel kérem feltétlen megjelenését!
Határozatképtelenség esetén a Közgyűlés változatlan napirendi pontokkal 2017. 05. 29-én 15 00 órakor változatlan helyszínen újból összehívásra kerül.
Siklós, 2017. május 17.
Tisztelettel:
Orsokics István
elnök
Melléklet:
1-3.ponthoz
Egyesületünk 2016. évi számviteli törvény szerinti Beszámoló dokumentuma elektronikusan elérhető.
Szervezetünk 2016-os évben a Vidékfejlesztési program LEADER alprogramja területi végrehajtását végezte a VP 19.2 (HFS elkészítése) és a VP 19.4 (Stratégia végrehajtás animálása és működési támogatása) alprogramok keretében. Először a HFS tervezetét készítettük el csoportmunkát jelentő fórumokon, találkozókon és konzultációkon, az Irányító Hatóság kontrollját követően került véglegesítésre majd 2016. 06. 10-én elfogadásra. Ezt követően indult el az intézkedések pályázati célzatú előkészítése, úgyszintén az IH szakmai iránymutatása és kontrolja szerint. Ezzel párhuzamosan elkezdtük a személyes találkozókon és szervezett konzultációkon a várható projektelképzelések felmérését.
A feladatellátásban 4 fő dolgozó vett részt. A feladatellátáshoz a projekt keretében elnyert uniós támogatás nyújt fedezetet, ami a korábbi éveknek megfelelően utófinanszírozott. A likviditást a Szigetvári Takarékszövetkezettől felvett rulírozó hitellel biztosítottuk. A finanszírozás több uniós és hazai intézkedés miatt késve indult, a programhoz kapcsolódóan állami támogatás visszaigénylésre nem kerülhetett sor 2016-ban, az 2017-re húzódott.
4. pontokhoz
A HFS elkészítése során az IH-tól kapott számadatokat és időbeli ütemezést kellett figyelembe vennünk és alkalmaznunk. 2016. decemberben országosan 14%-kal csökkentésre kerültek a fejlesztési források, így Akciócsoportunk is az eredeti 817 MFt helyett 692 MFt felosztását tervezheti. Az eredetileg 2016-ra tervezett projektindulás elmaradt. E két változás miatt az IH elrendelte a HFS-ek módosítását, ami kiterjedhetett a fenti körülmények okozta tételekre is. Esetünkben a forráscsökkentés okozta hiányt a tervezett felhívások számszerű csökkentése mellett a támogatható tevékenységek logikai átrendezésével kívántuk orvosolni, így az eredetileg tervezett 14 kiírás 9-re csökkent, az innovációs és újítási jellegű kiadásokat a helyi termék előállítás és szolgáltatások fejlesztése során elszámolhatóvá tettük, a rekreációs jellegű közterületi elemek pedig a civil eszközfejlesztésben lehetségesek. Az IH jelenlegi utasítása szerint a kiírásokat 2017-ben meg kell jelentetni, a forrásbiztosítást szükséges erre az évre tervezni.
5.ponthoz
A Felhívások meghirdetésének szigorú egymásra épülő rendje szerint május 18-án kerül sor a megalapozó szakmai konzultációra az IH-val, amelyet követően 30 napon belül készülnek el felhívási tervezeteink. Ezt követően az IH minőségbiztosítási eljárás kertében véglegesíti azokat és jelenteti meg a www.palyazat.gov.hu oldalon. Ennek végleges határideje 2017. október 31. Az egyes pályázatok beadási időszaka értékelési napokhoz kötődik, minden felhívásra lehetővé válik a beadás 2017-ben. Az időpontok a szakmai egyeztetéstől és a minőségbiztosítástól függenek elsősorban. A döntéshozatal és előkészítő munkái 90 napon belül végzendők el a Helyi Bíráló Bizottság és a munkaszervezet részéről, melyet követően a támogatható kérelmeket elektronikusan rögzíteni kell a pályázónak. Támogató Okiratot az IH bocsát ki a számszaki vizsgálatot követően. A TO-k kiadási időszaka jelen ismereteink szerint 2018 tavasza előtt nem várhatók. A napirend keret keretében ismertetőt adunk a felhívásaink tartalmáról is.
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány
a szentlőrinci rendezvény centrumba invitálja Önöket, május 12.-én a „Vállalkozók Napjára”
Részletek a csatolt meghívóban és jelentkezési lapon
Akár 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásra is pályázhatnak most a kereskedelmi üzletek az ország teljes területéről, Budapest és Pest megye kivételével. A tavasszal megjelent pályázat keretein belül a már meglévő üzletek energiahatékonyságát fejlesztő beruházásokra lehet pályázni, így például hőszigetelésre, beleértve a teljes homlokzati felújítást, nyílászárók cseréjére, energiatakarékos épületgépészeti megoldások bevezetésére, megújuló energiák használatának bevezetésére. Különösen a nagy energiafogyasztású üzleteknél (pl. élelmiszerboltok) jelentősen csökkenthetőek az üzemeltetési költségek! A vissza nem térítendő támogatás 45%, ehhez egy kedvezményes, 2%-os kamatozású kölcsön társul a költségek 45%-ig, és a beruházás értékének 10 %-át szükséges csak önerőként biztosítani. Kitűnő lehetőség a jövedelmezőség, versenyképesség javítására.
2017. március 14-én megjelent a "VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása" felhívás módosítása. A módosított felhívás szerint új szálláshely fejlesztésére is igényelhető a támogatás, a pályázók közül viszont kiszorultak a nem mezőgazdasági tevékenységű mikrovállalkozások, vagyis kizárólag mezőgazdasági termelőként lehet benyújtani a támogatási kérelmet! Módosult továbbá a beadási határidő, a pályázatok 2017. április 18-tól várhatóan 2017. május 18-ig nyújthatóak be, ha nem fogy el a keret akár tovább is. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg jelentős, 35,94 milliárd forint. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 50.000.000 Ft, a támogatási intenzitás mértéke a fejlesztési helyszíntől függően: 50%, 60%, vagy 70%-os.
A hamarosan megnyíló 21,9 milliárd forint keretű TOP 3.1.1-16 felhívás célja, hogy a fenntartható közlekedés feltételeit megteremtő és erősítő közlekedésfejlesztési intézkedések valósuljanak meg. A pályázat keretében támogatható a kerékpárosbarát fejlesztések, forgalomcsillapítás, közlekedésbiztonság, akadálymentesítés, közúti közösségi közlekedés fejlesztése, illetve szóba jöhet még önkormányzati és/vagy állami utak, hidak építése, fejlesztése, felújítása és a meglévő kerékpárforgalmi létesítmény korszerűsítése. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. Pályázni kizárólag Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy és Veszprém megyékből lehetséges.
Támogatási kérelem benyújtására jogosultak önállóan a helyi önkormányzatok, illetve konzorciumi partnerként közösségi közlekedést közszolgáltatási szerződés alapján ellátó gazdasági társaságok, a NIF Zrt, a Magyar Közút NZrt, központi költségvetési szervek és intézményeik, illetve többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok.
- Több mint 15 milliárd forint óvodák és bölcsődék fejlesztésére!
- ÚJ pályázat - 10 milliárd forinttal támogatják a fiatalok vidékre költözésének ösztönzését!
- ÚJ pályázat - megjelent a helyi gazdaságfejlesztés pályázat a TOP keretében
- Falusi turizmus fejlesztésének támogatása
- ÚJ - Hamarosan megjelenik a helyi piacok fejlesztését, közétkeztetést támogató pályázat
- ÚJ - belterületi csapadékvízrendszer fejlesztése önkormányzatoknak
- MEGHÍVÓ a HACS Közgyűlésére
- ÚJ pályázat - Szoftverfejlesztés és online üzleti megoldások támogatása vállalkozások számára
- Megjelent a Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása című felhívás
- Megjelent A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése című
23. oldal / 64




