Projekt címe: Négy napraforgós falusi szálláshely kialakítása

Kedvezményezett neve: Teszárik Sándor

Megvalósítás helyszíne: Drávaszabolcs

Célterület: Turisztikai tevékenységek ösztönzése

Elnyert támogatási összeg: 24 496 048.- Ft

Teszárik Sándor egyéni vállalkozó az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez igényelhető jogcím keretében közel 25 millió Ft támogatást nyert el négy napraforgós falusi szálláshely kialakítására Drávaszabolcs településen. A mintegy 225 m2 alapterületű épület hét apartmant foglal magába, melyekben fürdőszoba és konyha is található. Az épületet kiegészíti a bográcsozó, grillező hely, kerékpártároló, padok és játszótér. Sőt a fogadóhoz néhány díjmentesen igénybe vehető kerékpár is tartozik.

A „Bringafogadó” alapvetően az önellátásra rendezkedett be, de a szállás mellett álló mintegy 80 fő befogadására alkalmas Csingi-lingi csárdában igény szerint biztosítanak reggelit vagy vacsorával félpanziós ellátást. Teszárik Sándor a közeli Dráva folyóra vezetett túrázási, és horgászási lehetőséget biztosít. A  térségben részben kész és készülőben lévő kerékpárutakon, árvédelmi töltéseken és kis forgalmú közutakon kerékpározhat szabadidejében az ide érkező turista. Drávaszabolcsról Harkányba és Siklósra, illetve a Siklóshoz tartozó Máriagyűdre juthat el kiépített kerékpárúton. Siklósról Nagytótfalun és Kisharsányon át lehet igazán csendes utakon elkerekezni Nagyharsányba, ahonnan új kerékpárút vezet Villányba. A Három Folyó kerékpáros túraútvonal szintén elérhető a községből.

A szálláshely Harkány irányából közúton és kerékpárúton is elérhető. A Dráva partján sétahajó kikötő várja az érdeklődőket. A folyón híd ível át Horvátországba. A tulajdonos jövőbeni tervei között szerepel a fellendülő horvát – magyar kerékpáros turizmushoz való kapcsolódás is.

A település a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal határos, ezért számtalan természeti értékben is gyönyörködhetnek az ide látogatók. Külön említést érdemel a falu határában lévő világháborús bunker-rendszer, mely egyedülálló az országban.

Négy napraforgó...
Négy napraforgós falusi szálláshely kialakítása Négy napraforgós falusi szálláshely kialakítása