Projekt címe: Nagytótfalu faluközpontjának fejlesztése

Kedvezményezett neve: Nagytótfalu Község Önkormányzat

Megvalósítás helyszíne: Nagytótfalu, Kossuth L. u. 44.

Célterület: EMVA – Falumegújítás- és fejlesztés

Elnyert támogatás: 9 960 466.- Ft

A település faluközpontja, mely turisztikai és közösségformáló szempontból nagy jelentőséggel bír, fejlesztésre szorult. A falukép egységességét rontotta a központi tér rendezetlensége és elavultsága. A faluközpont színvonalas rendezvények szervezésére, mely hozzájárulna az itt élő emberek életszínvonalának a növeléséhez, nem volt alkalmas.

A helyzet megoldására az önkormányzat sikeres pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program falumegújítás jogcímére 2012-ben. A tényleges kiviteli munkák 2013. év második felében kezdődtek. A közterület megújítása során több mint öt használati és látványelem került elhelyezésre és köréjük őshonos fákat ültettek a zöldfelület növelése érdekében. A főutcán áthaladó mély árok fölött szép kivitelezésű fahíd épült, mely mellett szintén fából készült színpad és padok is elhelyezésre kerültek. A pályázat megvalósítása során az önkormányzat ügyelt arra, hogy a faluképbe illeszkedő virágládák és információs tábla is színesítse a környezetet. Kihelyezésre került továbbá kettő napelemes kandeláber, mely a megújuló energia hasznosítását hivatott szolgálni.

A fejlesztés helyszíne, a felújított faluközpont lehetőséget biztosít rendezvények megszervezésére, melyek hatására növekszik az idelátogatók száma, javul a faluban élők életszínvonala.

Nagytótfalu fal...
Nagytótfalu faluközpontjának fejlesztése Nagytótfalu faluközpontjának fejlesztése