Get Adobe Flash player

Belépés

Fontos Linkek

kormanyportal

videkunkkincsei

hoi2

szechenyi2020 logo 161x56

hu-hr-logo

Magyar Államkincstár

Nemzeti Együttműködési Alap

Keresés a honlapon

Az előző évek rendezvényein a Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete LEADER Akciócsoport területén működő kulturális és hagyományőrző civil szervezeteket, valamint különböző helyi termékeket vonultattunk fel azzal a céllal, hogy segítsük megismertetésüket, javítsuk felkészültségük színvonalát, alkalmassá tegyük őket arra, hogy a Leader program rendezvényi célterületeiben választhatóak legyenek a programelemek magvalósítására. Ezzel a helyi gazdaságban való szerepüket kívántuk pozícionálni és növelni. A rendezvény helyszínválasztásában igyekeztünk a térség városi, egyben turisztikai központjait kedvezményezni, így esett a választás a siklósi várra, melynek fejlesztéspolitikai szerepe kiemelkedik.

A nemzetközi konferencia keretében ötvözni kívántuk a megelőző időszak partnerépítése alapjait a kezdődő, 2014-2020-as időszak stratégiai előkészítésével, így került meghívásra a horvátországi Baranja LAG, mellyel közös stratégia-fejlesztő IPA-programunk is volt. Célunk az, hogy az induló tervezési időszak elején vázoljuk fel azokat a fő elemeket, amelyek mentén mindkét Akciócsoport területén az összehangolt helyi stratégiák kialakítása szükséges a lehetséges legjobb eredmények eléréséhez.

Mojzes Tamás, a rendezvénynek helyt adó vár kapitánya köszöntőjében elmondta, hogy mind Siklós városának, mind pedig a várnak, mint önálló turisztikai célpontnak tartós törekvése, hogy a térség idegenforgalmi tevékenységében a leghatékonyabb együttműködésben vegyenek részt, szervezzék is azt. A vár jelentősége kiemelkedő, évente mintegy 60.000 látogató keresi fel. Ennek sajátossága, hogy a vendégek további helyszíneket és szolgáltatókat is felkeresnek, így erős multiplikatív hatása van a vár vendégforgalmának. A vár vagyonkezelése, fejlesztése, hasznosítási prioritásai az idő során – még rövidtávon is – változtak, jelenleg is folyamatban van a felújítási program egyik fázisa. Igyekeznek tartós, kiszámítható körülményeket kialakítani, partnerségeket mélyíteni, így fontosnak tartják a térség központjaival való aktív együttműködést is.

A Baranja LAG felkérésére Damir Zrno igazgató tartott előadást a Horvát-Baranyai borászat fejlődéséről, a Vörösmarti borvidék potenciáljáról és törekvéseiről. Elmondta, hogy a borturisztikai trendekben is jelentős változás történt, hiszen a korábban a bor alkoholos mámoráért történő borivás átalakult a bor által közvetített kultúra iránti igényre. Ez a hozzá kapcsolódó gasztronómia, néprajz iránti érdeklődés növekedését is jelenti, szükséges a borturisztikában a települési környezet, az egyéb kikapcsolódások, a helyi értékek bevitele a brand kialakításához. A borvidékük 1000 ha területű, legnagyobb partner a Belje, de mintegy 400 ha területen 20 körüli kisebb borászatuk működik. Ezek fajtakínálatukban kezdik meghonosítani villányi mintára a vörös borokat, nemzetközi borversenyeken is egyre jobb eredményeket produkálva.

Bucher Ester általános igazgató helyettes a Duna Dráva Nemzeti Park turisztikai szervező tevékenységéhez kapcsolódóan tartotta előadását. Bevezetőjében kifejtette, hogy a természet védelmével foglalkozó állami szervezet milyen okból kapcsolódik a turisztikához, azon belül is a történelmi emlékek alapján szerveződő török korhoz. A mohácsi csata – de minden hasonló történelmi helyszín – emlékeket, tárgyakat rejt magában, melyek szintén nemzeti kincseink, ugyanakkor jelentős az illegális régészeti tevékenység is. Ennek megakadályozására kerültek ezek a helyszínek oltalom alá, egyszersmind a Nemzeti Parkok felügyeletébe. A Mohács-Siklós turisztikai élménylánc létrehozásával pozícionálták a történelmi kort, a fejlesztési program során elindították a helyszínek és azok környezetéhez kapcsolódó élményelemek megóvását, megújítását, fejlesztését, egyúttal elindult egy másodlagos fejlesztési hullám is, ami ezt segít kiterjeszteni. Ezzel párhuzamosan megjelennek a kulturális-szabadidős rendezvények is vetélkedők formájában, melyek népszerűsége egyre nő. A török kapcsolódást alapul véve Eszékig tudnak felmutatni olyan elemeket, lehetőségeket, melyek hálózatba fűzve megvalósítják a térbeli komplexitást, az egymásra mutató elemek tematizálhatóak, így mindenképp alkalmasak az idegenforgalom segítésére.

Szarkándi Lajos a Dél Baranya HTE munkaszervezet vezetője előadásában a Leader-program eredményeit mutatta be. Bevezetőjében Siklós és környezetének kapcsolatát és felelősségét emelte ki, a megvalósult fejlesztéseket pedig mint város-városkörnyék kapcsolatokra alkalmas elemeket mutatta be. A program statisztikai adatainak bemutatása után a fejlesztések súlyát emelte ki, rávilágítva arra, hogy az örökségi elemek megújulása, az új attrakciós helyszínek és szolgáltatók megjelenése a térségben a tematikus újjászervezés lehetőségét teremtik meg. Az egyes fejlesztési csoportokat fotókkal illusztrálta.

Balázs Csaba Vármenedzser a folyamatosan megújulás alatt lévő vár jövőképét vázolta fel. Kiemelte, hogy a vár, mint az épített örökség része újul meg, de egyben történelmünk része és kulturális tartalmat is közvetít. Összefoglalta a vár rekonstrukciós programját, a történelmi kor fókuszálását, majd elmondta, hogy a várhoz kapcsolódó marketing tevékenységben a kulturális, turisztikai termékeket és a térség értékeit is figyelembe vevő tematikus útvonal kialakítása a cél. Felhívta a figyelmet arra, hogy ennek során a kiegészítő attrakciókkal való összhang megtartása a céljuk, nem pedig konkurenciát kívánnak teremteni.

Zárszavában Orsokics István, a helyi akciócsoport elnöke kiemelte, hogy megítélése szerint sikerült a konferencián előadást tartó partnerekkel megtalálni a közös hangot a térség fejlesztése tekintetében. Nem a konkurencia, hanem az együttműködés a kulcsszó, tehát közösen kell törekedni olyan turisztikai programcsomag kialakítására, amely a felek adottságaira, lehetőségeire épül és egyben kiegészítik egymást, biztosítva a változatos kínálatot.

A nemzetközi konferenciát követően a várudvarban folytatódott a rendezvény, ahol elsősorban a térség hagyományőrző együttesei, néptánccsoportjai, kórusai léptek fel déltől délután fél 6-ig. Az előadásokkal párhuzamosan a helyi akciócsoport illetékességi területéről származó helyi termelők, kézművesek kínálták portékáikat. A fesztiválra meghívottakon kívül szép számmal látogattak el a rendezvényre a várlátogatásra érkező turisták is.

Forrás: Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete

Fontos információk

Legfrissebb híreink