A Vidékfejlesztési Minisztériumban rendezték meg november 25-én a Vidékfejlesztés a fókuszban című konferenciát, amelyen megvitatták a 2014-2020-as programozási időszak tervezési dokumentumait a szakmai partnerekkel. Az Európai Unió mintegy 1270 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a 2014-2020 között lezajló Vidékfejlesztési Programra (VP). November 25-én, a Vidékfejlesztési Minisztérium Darányi Ignác termében tartották meg a program 3.0-ás verziójának társadalmi egyeztetését Vidékfejlesztés a fókuszban címmel, amely egyben része annak a fórumsorozatnak, amelyet a tárca a szakmai partnerek véleményének megismerése érdekében indított. A társadalmi és szakmai egyeztetésekre többek között érdekképviseleti szervezetek, a szociális és gazdasági ágazat, civil egyesületek, valamint kamarák és egyetemek képviselői kaptak meghívást.

„A jövő nem más, mint a rendrakásra váró jelen” - hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, majd hozzátette, az első feladat a jövőkép kialakítása, amelyet a tervezés követ. „Ma ennek a folyamatnak érkeztünk egy fontos állomásához”– mondta az államtitkár. V. Németh Zsolt hangsúlyozta, idén elkészült a 2014-2020-as időszakra vonatkozó VP tervezetének első verziója, amely több ponton eltér a 2007-2013-as ciklus tervezésétől, ugyanis nem tengelyek, hanem hat prioritás és 18 fókuszterület mentén zajlik. A prioritások nem különülnek el élesen, ugyanis integráltan illeszkednek egymáshoz a jelenlegi tervezés során.

A Vidékfejlesztési Programot Maácz Miklós vidékfejlesztési főosztályvezető és Mezőszentgyörgyi Dávid, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet főigazgatója mutatta be, aki felhívta a figyelmet a többi operatív programmal való együttműködés jelentőségére. Kiemelte, a VP tervezetének következő, véleményezéssel

kiegészített 4.0-ás változata január közepére várható, amely a jogcímeket és a forrásmegosztást is tartalmazza majd.

A program társadalmasítása érdekében a személyes véleménynyilvánításon túl elektronikusan is lehetőség van hozzászólásra. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat honlapján (mnvh.eu)

lezárult a társadalmi egyeztetés, a július végéig beérkezett 70 hozzászólást a jelenlegi 3.0-ás verzióba már beillesztették. Emellett azonban továbbra is véleményezhető mind a kilenc operatív program a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség aloldalán, amelyet ezidáig több mint 22 ezren kerestek fel és 173 véleményt rögzítettek. A regisztrált észrevételek közül a Vidékfejlesztési Programot eddig 38 érinti, de a felületen 2013. december 15-ig van lehetőség a véleményezésre, így az észrevételek száma várhatóan növekedni fog.

A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívja a szakmai partnerek figyelmét, hogy a folyamatosan zajló konzultáció akkor lesz sikeres, ha minél több szakmai partner és érintett véleményét ismerhetik meg és építhetik be a Vidékfejlesztési Programba.

 

Forrás: NAKVI, MNVH Baranya megyei referens