A vár mellett Siklós városának másik kiemelkedő látványossága a XVI. sz.-i török templom, amely 1543 - 1565 között épült.

 

A dzsámit egy magas rangú török személyiség, Malkocs bej emeltette a XVI. század második felében. Az idők folyamán erősen megromlott az állaga, majd egy lakóépületbe építették bele, így lényegében fokozatosan "eltűnt". 1969-ben fedezték fel a maradványait, s nem sokkal ezután megindult az újjáépítése Dr. Gerő Győző és Mendele Ferenc irányításával.



A dzsámi lakóházként használt épületét Rohbock Lajos rajza nyomán G. Heisinger metszete is megörökítette. Rómer Flóris, mikor 1872-ben Siklóson járt, a mecsetről egy ceruzavázlatot készített. A rajz a dzsámit - hasonlóan, mint Rohbock korábbi rajza is - sátortetővel fedett épületként ábrázolja. Mindkét ábrázolás úgy tünteti fel a dzsámit, mintha annak épülete nyolc alaprajzú volna.

A tört kőből falazott és téglával felmagasított féltetős épületrész északkeleti oldalához csatlakozó épület padlásterében egy szamárhát íves záródású, kisméretű ablaknyílás volt látható, amelyhez hasonlókat találunk a szigetvári Ali pasa-dzsáminál is. Az épület - amely részben a centrális épületrészhez csatlakozott - udvarán az épület török eredetéről ugyancsak szamárhát-íves ablaknyílás maradványa, valamint a falon megfigyelhető kváderezést utánzó vakolat architektúra árulkodott. Ezek a látható részletek kétségtelenné tették azt a megállapítást, miszerint a négyzet alaprajzú féltetős épületrész a XIX. század második felében több ízben említett és Rohbock rajzán is megörökített hajdani török mecset maradványait őrzi.
A dzsámi restaurálása 1994-ig tartott, s olyan jól sikerült, hogy 1993-ban elnyerte az Europa Nostra díjat, melyet minden évben valamely építészeti emlék kiemelkedő helyreállításáért ítélnek oda.

Manapság a város kulturális életében játszik szerepet az épület, de a délszláv háború óta ismét eredeti rendeltetésének megfelelően is működik: a muzulmán bosnyák menekültek tartják benne istentiszteleteiket. A dzsámi berendezését a török állam néprajzi múzeumából kapott tárgyak teszik teljessé.

Elérhetőségek:
Telefon: (30) 210-0453

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitvatartás: (Április 1-től szeptember 30-ig) Naponta 10:00 - 18:00 (október 1-től március 31-ig telefonon történő egyeztetés alapján)

Belépőjegy árak: Felnőtt: 450 Ft; Diák (6-18) és nyugdíjas: 350 Ft

A fenti árak tartalmazzák a Művelődési házban Istokovics Kálmán műveiből megtekinthető állandó kiállítást.

MALKOCS BEJ DZS...
MALKOCS BEJ DZSÁMI MALKOCS BEJ DZSÁMI
MALKOCS BEJ DZS...
MALKOCS BEJ DZSÁMI MALKOCS BEJ DZSÁMI
MALKOCS BEJ DZS...
MALKOCS BEJ DZSÁMI MALKOCS BEJ DZSÁMI
MALKOCS BEJ DZS...
MALKOCS BEJ DZSÁMI MALKOCS BEJ DZSÁMI
MALKOCS BEJ DZS...
MALKOCS BEJ DZSÁMI MALKOCS BEJ DZSÁMI
MALKOCS BEJ DZS...
MALKOCS BEJ DZSÁMI MALKOCS BEJ DZSÁMI